Egy kicsit mérges voltam, mikor olvastam Móránál, hogy az ember nem azt szereti, akit kell, hanem akit tud. Ez nem ééér! - sóhajtottam. - Erre én jöttem rá, magamtól! Persze, sokkal jobban hangzik Mórára hivatkozni. Akkor még talán el is hiszik az emberek.

A közelmúltban egy társasággal beültünk egy szórakozóhelyre. Volt ott egy házaspár.
A férfi azt játszotta, hogy vigyáz a nőre, a nő meg azt játszotta, hogy vigyázni kell rá.
Egyszóval: azt játszották, hogy szeretik egymást.
A férfi folyton rászólt a nőre, a nő meg engedelmesen lemondott az italáról, de aztán duzzogva a fülembe súgta:
- Most mondd meg! Mindig ezt csinálja.
Ez lenne a szeretet?

Már régóta sejtem, hogy ez nem lehet szeretet, de olyan ijesztő kimondani, mert akkor rögtön azzal jönnek mások, hogy szeretet sokféle van, és miért hiszem azt, hogy én tudom, mi a szeretet.
Hát, lehet, hogy tényleg nem tudom, mi a szeretet, de azt tudom, hogy mi nem az.
"Ha egy anya mártírrá lesz a gyereke miatt, az nem szeretet. Az befektetés".
Ha ezt dr. Kígyós Éva mondja, a Mesterkurzus egyik előadásában, akkor ezen legfeljebb megdöbbennek az emberek.
Ha én mondom, hogy anyám engem sosem szeretett, akkor mindenki egy hálátlan dögnek gondol, amiért lejáratom anyámat, ráadásul még azt sem értem meg, hogy anyám engem igenis szeretett. Úgy, ahogy tudott.
Mintha elég lenne a szeretethez, hogy valakit úgy szeretünk, ahogy tudunk.
Én már kezdem sejteni, hogy NEM. Nem elég a szeretethez, hogy úgy szeretjük, ahogy tudjuk.

Talán az a baj, hogy valaki egyszer elhitette velünk, hogy meg lehet tanulni: jól szeretni.
Csakhogy: ha nem azt szeretjük, akit kell, hanem akit tudunk, akkor ez a szeretni tudás talán valami egészen mást jelent.
Nem azt, hogy a szeretet tanulható, hanem azt, hogy a szeretet tudható.

Mert igenis, tudni lehet azt, ha szeretnek bennünket, vagy ha mi szeretünk.
De mi van akkor, ha anyám nem szeret?

Igazából semmi.
Jaj, mit nem adtam volna érte, ha ezt nekem valaki korábban elmondja, és nem nekem kell rájönni!
Egy anyának nem az a dolga, hogy szeresse a gyerekét, hanem hogy tisztességgel felnevelje.
Hogy gondoskodjon róla, hogy elfogadja, hogy segítse, ha a gyerek elakad a haladásban.
És ha elég szerencsések, akkor szeretni is tudják egymást.

Anyám már öreg, és beteg. Szüksége van rám.
Igyekszem tisztességgel ellátni. De nem szeretem.
Annyira szeretném szeretni, de nem megy.
De már tudom, hogy nem is ez a dolgom.
Az én dolgom az, hogy tisztességes legyek anyámmal.

Azt hiszem, Müllernél olvastam egy nőről, akit vert a férje. Mikor megkérdezték tőle, hogy miért nem hagyja el, azt válaszolta:
- Mert szeretem.
És erre Müller azt mondta: " Ő volt az egyetlen a teremben, aki tudta, mi a szeretet."
Valami hasonlóról szólt az egyik filmben az a jelenet, mikor az apa elviszi a gyerekét a pszichológushoz, és arról panaszkodik, hogy a gyereke azért akar meghalni, mert nem szereti őt.
Erre a pszichológus azt válaszolta:
- De uram! Még azok a gyerekek is szeretik a szüleiket, akiket vernek!
Na, ez nem ment ki a fejemből.
Szóval, nem is kell jól bánni azzal, aki szeret minket.
Vagy pontosabban fogalmazva, nincs összefüggés aközött, hogy ki bánik velünk jól, és ki az, akit szeretünk.

De akkor mi van azzal a bizonyos felelősséggel, amiről a róka beszélt a Kishercegnek?
Úgy sejtem, itt van a kutya elhantolva!
A felelősség az más.
"Egyszer s mindenkor felelős vagy azért, akit megszelídítettél!"
Nem azt mondja, hogy örökké szeretned kell azt, akit megszelídítettél, hanem azt, hogy felelős vagy érte -egyszer, s mindenkorra.
Nem kell szeretned azt, akiért felelős vagy, és egyben azért is felelős vagy, akit nem szeretsz, de valamikor, valahogyan megszelídítetted.
Ha így gondolkodnának az emberek, akkor nem lenne a válásból háború.
Akkor egy anyának nem kellene szeretetet hazudnia a gyerekének, és a gyereknek nem kellene megbélyegezve éreznie magát, ha égeti a lelkét a szeretetlenség.
Mert nem erről szól a történet.
A történet a felelősségről szól.
Mert a szeretet, az valami egészen más.

(szemilla)